Hivatalosan is kezdetét vette az ősz és bár az igazán őszies időjárás még várat magára, nem árt időben felkészülni rá. Bár a műfű gondozásmentes megoldásnak számít a kert füvesítésére, van néhány olyan egyszerű feladat, amit érdemes megtenni annak érdekében, hogy a műfű pázsit sokáig esztétikus maradjon.
Sokakban, akik műfű mellett döntenek, felmerülhet a kérdés, hogy vajon az esővíz vagy az ősszel lehulló falevelek kárt tudnak-e tenni a műfű pázsitban.
S bár a szintetikus pázsit kevés karbantartást igényel, otthonunkban a kert jelenti mindig az első benyomást a vendégek számára és nem utolsó sorban saját komfort érzetünket is befolyásolja.
Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány olyan tippet, amit betartva egész ősszel is kifogástalan megjelenésű lesz az örökzöld műfű pázsitunk!
1. Szedd össze a lehullott leveleket!
Ez az első tipp talán sokaknak kézenfekvőnek tűnik, de mégis fontosnak tartottuk, hogy megemlítsük. Nem kell nagy munkálatokra gondolni, 10 perc akár elég is lehet erre a folyamatra.
Ehhez a procedúrához használhatunk lomfúvót, kerti seprűt vagy akár gereblyét is. Hogyha a gereblye mellett döntünk, nagyon fontos, hogy a levelek összegyűjtése során legyünk óvatosak és csak csúsztassuk végig a műfű pázsit tetején és ne gyakoroljunk nyomást. Bármelyiket válasszuk, a színes őszi levelek összegyűjtésétől azonnal egy esztétikusabb megjelenésű kertet fogunk kapni.
Ez a folyamat nem csak a kifogástalan kinézet miatt fontos, de a vízelvezetés optimális működése miatt is ajánljuk. A levelek apró részecskéi ugyanis akár el is tömíthetik a vízelvezető rendszert, ami idő elteltével akár súlyosabb problémákat is okozhat: a műfüvön akár meg is állhat a víz és ebből az állóvízből kellemetlen szagok is származhatnak.
2. Kerüld a mohát és a penészt!
Az őszi szezon a csapadékosabb időjárási viszonyokról híres, mely tökéletes alapot tud teremteni a moha és a penész kialakulásához, különösen a kertjeinkben. A levegőben lévő penész spórák akár a mesterséges füvön is meg tudnak tapadni és elterjedhetnek, ha nem kezeljük ezt megfelelően. Bár ez egy elég ritka jelenség, fontosnak tartottuk ennek a megemlítését, hogyha penészt vagy mohát észlelünk, ne essünk pánikba, ugyanis könnyen orvosolható ez a probléma.
Bizonyos körülmények megkönnyítik a moha és a penész növekedését, például ha huzamosabb ideig a műfű felületén maradnak a lehullott őszi levelek, ahol így a nedvesség csapdába eshet a rétegek alatt, de ugyanakkor a nagyobb mennyiségű árnyék is segítheti az elterjedését.
Ilyenkor fontos, hogy kövessük az alábbiakban felsorolt 4 lépést, hogy elejét vegyük a problémának.
Az első lépés egy előmosás, mely lemossa a felesleges mohát vagy penészt a terület kezelése előtt. Ezt követően javasoljuk mesterséges műfű tisztító alkalmazását, mely környezetbarát módon meg tudja oldani a penész- és mohaproblémákat is. A tisztítóoldatot érdemes egy puha fejű kefével eldolgozni, miközben óvatosan le tudjuk dörzsölni a maradék mohát vagy penészt. Az utolsó lépés pedig egy alapos öblítés lesz egy tömlő segítségével, ezt követően pedig már csak meg kell száradnia. A műfű pázsit pedig azonnal olyan lesz, mint új korában!
Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk előzni, érdemes időnként ellenőrizni, hogy megfelelően működik-e a vízelvezető rendszer, hogy elkerüljük a szennyeződések felhalmozódását, mellyel megakadályozhatjuk a moha és a penész megjelenését! A műfű ugyanis alapjáraton a jó vízáteresztő képessége miatt gyorsan meg tud száradni és megfelelő alépítmény esetén nem fog bedohosodni még az esősebb időszakokban sem.
3. Legyen tudatában a fagynak!
Mivel a műfű fagyálló, ezért jól bírja az időjárás viszontagságait és a fagy, illetve a hó súlya sem tud kárt tenni benne. Éppen ezért nem ajánljuk bármilyen fajta fagyásgátló alkalmazását, hiszen ezek akár kárt is tehetnek a szintetikus pázsitban.
Bár nem tudjuk irányítani az időjárást, érdemes tudatában lenni, hogy tudjuk mire számíthatunk. Mint minden felület, így a műfű is fagyás során csúszóssá válhat. Ilyenkor érdemes fokozottan vigyázni a fagy kiolvadásáig, hogy elkerüljük a felesleges baleseteket.
Hogyha a műfű a kert frekventált részén van, érdemes a havat egy hólapát segítségével ellapátolni, hiszen a havas műfüvön való mászkálás következtében a hó összenyomódhat, mely nem csak a kialakuló csúszásveszélyes réteg miatt baj, de a műfű pázsit jó vízáteresztő képességét is ronthatja.
Reméljük, hogy ezzel a néhány egyszerű iránymutatással hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minden műfű tulajdonos tudatában legyen annak, hogy mire lesz majd érdemes odafigyelni, ha beköszönt az igazi borongós, csapadékos ősz a maga színes, lehulló leveleivel.